"Ebben a meccsben minden tetszett"
Luis Enrique edző a csapat eddigi talán legjobb, legkomplettebb meccsének minősítette a Levante elleni sikert. A szakvezető kiemelte, hogy ez a találkozó mindenképpen egy pozitív megerősítés a társaságnak, hogy jó úton járnak.
"Kár lenne most számolgatni, a bajnokság még csak most kezdődött, úgyhogy a bajnoki tabellán még sok mozgás lesz. De a mai meccsben minden tetszett."
"Nincs két ugyanolyan meccs, ezért mindig új megoldásokat kell találni. Most több folyamatosság volt a játékunkban, de eleinte nem ment könnyen. Igyekeztünk megoldásokat találni az ellenfélre, ez egy nehéz meccs volt, de nagyon jól oldottuk meg a feladatot."
Neymar értéke a csapatnak
"Kivételes technikai tudása van, nagyon jól is indul be az üres területekre, de inkább az egész csapat munkájával vagyok elégedett. Lehet a játékosokat pontozni is, de értékelni kell a csapat együttes erőfeszítéseit.
Neymar és a csere
"Van egy kisebb bokaszalag húzódása, és ezt még nem értékeltük ki. Megijedt, de egyébként is gondolkoztunk már a cserén. Remélhetőleg ez nem lesz komoly, de egyébként sincs semmi belső vita, vagy különös dolog."
Messi szerepe a csapatmunkában
"Leo Messi egy kivételes játékos, a társai is tudják, hogy ha nála van a labda, azonnal jöhet a gól vagy egy olyan passz, ami gólpassz értékű. Ez a meccs az egész csapat munkáját, eltökéltségét erősíti."
Vyntra kiállítása
"Nem szokásom a bírókról beszélni, elég dolguk van így is. Az én helyemről, ahol álltam, nem mondhatok semmit, ha látom televízión keresztül, fogok tudni."
Forrás: Eurobarca