"Csapatként nyújtottunk kiemelkedőt"

A Barcelona edzője már a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón bevallotta, mennyire kedveli az Athletic Bilbao játékát, így a szombat délutáni győzelem még édesebb számára. Kiemelte, hogy egy ilyen jó képességű ellenfelet csak csapatként lehet legyőzni, valamint azt is hangsúlyozta, hogy a játékosok kiválóan végrehajtották a kidolgozott taktikát mind támadásban, mind védekezésben.

Nagyszerű ellenfelet sikerült legyőzni

„Ki kell emelnem, milyen kevés helyzetet tudott kidolgozni az Athletic a meccsen, habár ők pont az a csapat, amelyik szereti birtokolni a labdát. Alig okoztak veszélyt a kapunk előtt, ez pedig csak úgy érhető el, ha csapatként tudunk együttműködni. Ha továbbra is hasonlóan szeretnénk szerepelni, egységesnek és összeszedettnek kell lennünk támadásban és védekezésben is. Büszkévé tesz, hogy ennyi helyzetet ki tudtunk dolgozni egy ilyen jó csapat ellen.”

 „Örülök, hogy ismét nem kaptunk gólt. Ahhoz, hogy címeket nyerjünk, pontosnak kell lennünk az ellenfél kapujánál, de a védelemben is. Nincs biztatóbb szituáció, mint látni, hogy a csapat mindkét feladatot nagyszerűen oldja meg.”

A csatárok nem csak gólokat szereznek

„Nem emelnék ki játékosokat. Mindenkitől a legjobbat várom el. Neymartól, Sandrotól, Munirtól. Nem csak azt nézem, ki rúg gólokat. Még sok mindenben kell fejlődnünk, a csatároknak pedig sokkal több feladatuk van, mint egyszerűen gólokat szerezni.”

„Messi a világ legjobbja. Nem csak, mert gólokat rúg, hanem mert a kiszolgálásban is jeleskedik. Ő a világ legjobbja, a támadások minden aspektusában, és észrevettem már azt is, mennyire jó védő. Olyan dolgokat csinál az edzéseken, amiket még nem láttam. Még Tsubasa kapitánytól, vagy Playstation játékosoktól sem. Öröm és megtiszteltetés, hogy a csapatban tudhatjuk.”

Válogatási elvek

"Mindenféle „fűszer” megtalálható a csapatban, igyekszem ebből a legjobban válogatni. Tudom, hogy néha hibázok, de ezek az én döntéseim.”

 

Forrás: Eurobarca