Més que un Club

2014\08\26

Az új fiúk #1: Marc André Ter Stegen, Claudio Bravo

Új sorozat indul kicsiny blogomon, amiben végigjárjuk, kivesézzük (nem szó szerint) és összegezzük az adott játékost. Ezek a "pléjerek" pedig a nyári szerzemények közül fognak kikerülni. Hát akkor kezdjünk is hozzá.

Marc André Ter Stegen

Az idei első kapusigazolásunk ő volt. Nemcsak hogy jók a reflexei, még olcsó is volt, sőt még csak 22 éves, ígyhát előtte a jövő. Ami azt illeti, én nagyon bízom benne, de mivel sérülése miatt még nem mutatkozott be tétmeccsen, nem tudom megítélni még. Ezenkívül nagy reményekkel érkezett ide, ha beválik, egy jó időre megoldhatja majd a kapusproblémákat. De a jelenlegi hálóőr Claudio Bravo és azért neki is lesz egy-két szava a kezdő 11 kezdőnevéhez.

Claudio Bravo

 

Claudio Bravo minden idők legdrágább kapusaként igazolt ide és kapta meg Pinto legendás mezszámát. Eddig magabiztosan teljesít, a játékára nem lehet panasz, kivéve a Napoli ellen kapott potyagólját. Az egészséges rivalizáláshoz két jó képességű kapus kell, úgyhogy nem hiszem, hogy ezzel gondok lesznek majd. Jó lábbal is és nem remeg meg egykönnyen a lába, ezt láthattuk a VB-n is.

De ne felejtkezzünk meg Masipról sem, hiszen Lucho akár őt is beteheti kisebb csapatok ellen, ennek ellenére én nem hiszem, hogy bele tud/fog majd szólni a két "nagy" "párharcába".

 

 

2014\08\26

Alves új szandálja

Alves megint kitűnt. No nem a játékával (habár az mostanság kezd kicsit javulni), hanem extrém öltözködésével. Most egy narancssárga szandálban jelent meg a mix zónában, ahol a fotósok természetesen lekapták legújabb lábbelijét.

Nektek hogy tetszik? Írjátok meg a kommentekbe!

2014\08\26

Hírek, érdekességek, egyebek a Barca háza tájáról #1

Az utóbbi hat szezonban a Barca minimum három gólt lőtt az első bajnoki meccsen. [opta]

 

Ter Stegen hamarosan visszatér!

 

Neymar újra edzésben, várhatóan hétvégén már játszhat. [fcb]

 

Mascherano aláírt 2018-ig egy plusz opciós évvel, 100M euró lesz a kivásárlási ára.

 

A Barca képviselői Brazíliában. A 'Sport' szerint a Douglas ügy lezárása miatt utaztak.

 

Messi háromszor szerelt az Elche meccsen, csak Busquets többször (4) a csapatból. [barca19stats]
Munir El Haddadi legszebb góljai a Barça utánpótlás csapataiban:

2014\08\26

Neymar, a rapper

Az FC Barcelona brazil csatára közösségi oldalán posztolta a videót, amelyen félmeztelenül, baseballsapkával a fején kántál egy szöveget. Produkciójával barátjának, MC Nego do Borelnek kívánt „kedveskedni”, aki a világbajnokság előtt szintén videóüzenetben találta meg a labdarúgót. A kommentelők azt javasolták a futballistának, semmiképpen se adja fel sportkarrierjét az énekes pályáért. Hogy igazuk volt-e Neymar rapper képességeit illetően, döntse el Ön az alábbi videó alapján!

 

 

Forrás: Nemzeti Sport

2014\08\26

Puyol visszatérne?!

Érdekes cikk látott világot a minap.:

http://www.futballista.hu/2014/08/26/puyol-ki-mondta-hogy-befejeztem/

 

A cikk több sebből is vérzik... Először is: Puyol kijelentette, hogy véglegesen visszavonul, másodszor pedig a forrás az AS. Innentől pedig nem is kell több szót fecsérelni erre a "hírre".

Higgyétek el, én is szívesen látnám újra a Kapitányt a pályán Barca mezben, de erre sajnos sok esélyt nem látok jelenleg (!).

süti beállítások módosítása